ÖVÖN ALULI ÜTÉS

Övön aluli ütés

1.

A világító téglalapon rendszertelenül elhaladó lábszárak a műsorszám. Az előadótermet egy a show által tompán megvilágított alagsori edzőterem mosdója biztosítja, melynek magányát egy lopakodva érkező és egyben negyvenes éveihez közelítő, a természet által férfiként meghatározott ember töri meg. Óvatosan körültekint, majd packetjéből egy injekciós tűt vesz elő. Aprócska tégelyből megtölti azt tartalommal, letolja nadrágját és egy halk szisszenés kíséretében a fenekébe szúrja a dózist. A természet döntését kívánja alátámasztani az ismeretlen eredetű folyadékkal, mert bár Isten a férfiembert a saját képére formálta, hősünk környezete kissé más megjelenést képzel el a Nagyúrnak, mint amilyen neki van. Pedig lehet egyszerűbb és célravezetőbb lenne megszabadulnia szemébe lógó hajától… Műveletét ajtónyikorgás zavarja meg, kapkodva hagyja el a helyszínt.

A toalettből kilépve egy edzőterem tárulkozik elé, az irány a bokszzsák felé mutat. A szivacsot egy kedves, kopasz fiú püfölgeti, aki üdvözlően tekint az új vendégre:

- Szevasz Zsolesz! Jöttél gyúrogatni?!- kérdezi vidáman, majd egy kézfogást követve megpaskolják egymás lapockáját.

- Meg vagy feszülve, mi van veled?- folytatja a bőrfejű.

- Böktem egyet odakint. – súgja oda halkan, cinkos mosollyal a szája szélén.

- Ejnye Zsolesz, nem szabad ezt, megmondtam már! – válaszol társa vigyorogva. – Le fog rohadni a faszod!

- Megüsselek?!- folytatja a pajkoskodást a kokszos.

- Jól van, megyek, emelgetek párat.

Zsolt higgadtam bemelegít, majd finoman osztani kezdi a bőrt. Ellazul, ráhangolódik, majd a meditatív állapotot két új vendég töri meg. Elöl egy alacsony, gizda csávó töri az utat, mögötte egy magasabb, kisportolt, üresfejű figura fedez. A kopasz gyanakodva figyeli őket, majd folytatja edzését. A páros rögtön a kokszos-bokszost célozza be, a kicsi rá is koccant egyet a vállára.

- Mi van hülye gyerek, próbálkozunk-próbálkozunk? – Zsolt higgadtan fogadja az inzultálást, sóhajt egyet, majd ütöget tovább.

- Mit akarsz te ezzel a pehelysúlyoddal? Kimész az utcára, aztán egy telepi tesó leüt téged, mint vak a poharat! – az égimeszelő cimbora csak nevet a háttérben.

- Maradjatok már nyugton! Minek kell a feszkó! – szól oda a kopasz, akinek szavaira a másik mellékszereplő reagál, amolyan szegényesen.

- Kussoljál te buzi!

- Mert mi lesz, te heteró? –reagálja le a kopasz, mélyítve kicsit karakterét, és egyben meglepve a kidobók archetípusát.

- Anyád a heteró! –mondja az jobb híján…

- Bevédenek buzikám? Ki a fiú, ki a lány? – folytatja a pillangókéses arculatú röhögve, Zsolt kezdi megszívni magát, majd a gorilla is próbál mondani, most már valami tényleg okosat.

- Ezzel az alakkal meg fejjel tuti te vagy a csaj.

Ebben a pillanatban az ütések irányt változatnak és véresre verik az idióta szavak nagydarab forrását. Rengeteg természetfilmet láthatnak ma már a televízióban az arra érdeklődök, de talán még senkinek sem sikerült elcsípnie egy olyat sem, ahol az antilop ejti áldozatául az oroszlánt. Eme képsorokat az egyedüli éber, kiskopasz főemlős igyekszik megtörni, nehézségek árán lerángatja barátját inzultálójáról. Ez után döbbent csend áll be, Zsolt üt egy nagyot a bokszzsákba, majd az öltöző felé indul.

A kokszos feszülten pakolja össze eszköztárát, szája görnyedezik, visszafojtva szipog. Hiába ejtette el az antilop a nagyvadat, a felmenői által örökölt ősi ösztönei képtelenek megbirkózni az erőszakkal, és bár a viadalban diadalmaskodott, lelke épp ésszel felfoghatatlan módon, neki is sebződött. A psziché rendbetételét a betoppanásával a környezetből frusztráló energiákat életre hívó kopasz pörgeti fel, aki együttérzést tanúsít.

- Bejöhetek? Megnyugodtál már? – kérdezi óvatosan, Zsolt igyekszik leplezni indulatait.

- Ne húzd már fel magad ezeken a faszokon! Mit idegesíted magad rajtuk?!

- Engem ne buzizzon le egy ilyen kis nyikhaj köcsög! Életébe nem volt nővel, aztán nekem magyaráz?

- Sssz… Azt hiszem, itt én vagyok a ludas. – szisszen fel a bőrfejű.

- Dehogy is! Nem is figyeltek rád…

- Nem most. Az az igazság, hogy a múlt hónapban megláttak a barátommal.

- Milyen barátoddal? És akkor mi van?- értetlenkedik Zsolt.

- Hát tudod… én… tényleg a másik csapatban játszom.

A bokszosnak elakad a lélegzete, finoman megremeg, végigméri társát, majd hátat fordít neki és távozik. A kijáratnál leadja az öltöző kulcsát, sietve távozna a helyszínről, de a pultos lány még szóra bírja:

- Hallom megint balhéztak ezek a gyökerek! – említi érdeklődő tekintettel a bögyös vörös.

- Igen. Bocs, volt bent egy kis konfliktus. Legközelebb jobban vigyázok. Ne haragudj…

- Nem azért! Semmi gond, én is utálom őket. Neked nem lett bajod?

- Á nem semmi, de ha nem bánod, most megyek…

- Hát igen, az igazi harcos az eszével küzd. – kacérkodik a lány, a fiú egy szerény mosoly után elköszön.

- Na, szia!

2.

Fagyott szempár mered oldalra, a testet mintha rángatná valami. Az ágy nyikorog, erős lihegés zajlik. Zsolti éppen szeretkezik. Ha lehet ezt a helyzetet szeretkezésnek hívni. A hátán fekszik, közben valahol a távolban jár, de nem a fellegekben. Egy különös humanoid lény cibálja köldökét, mellkasáról ítélve nőnemű. Az izmos bokszos egy házisárkány gumizsoltija. Az asszony gyomorból jövő nyöszörgése nem hatja meg hősünket, ébredését az aktus végére időzíti.

Az ébredés elmarad. A fürdőszoba tükrében keresgeti magát egy ideig, majd vak kattintgatással valahol a világhálón, amely a konyhaasztal sarkába lett kiszőve. A kolbász a szabadban lengedezik, csak egy trikó melegíti a testet. Finom simogatás kezdődne alul, de a sárkánnyal még meg kell küzdeni egyszer. Éppen a hamutálat üríti ki a szemetesbe, majd odaszól:

- Ha végeztél a szemetet vidd már le légyszi! – finoman megsimogatja mellkasát, majd visszaindul a hálószobába, de még odaszól:

- De jó volt… - Zsolti csak bambán bólogat és várja, hogy ismét egyedül maradjon.

Magányában folytatja, amit elkezdett, pornó oldalak után kutatgat. Bele is kezd önmaga szeretgetésébe, majd a nagy izgalom közepette a kurzor megakad egy feliraton: gay. A játék abbamarad, meredt pislogás következik. Majd kattintás.

           A teremtő nem volt elemében, amikor hősünket megalkotta. A formai baklövések mellett, munkája elméjének működésébe is általa nem kívánt hiba csúszott, melynek következtében az tetteinek meghatározásában nem mindig a Nagykönyvben megírt strófákat mérlegelve dönt.  Az öröméhes klikkelő a korábbi izgalmakat meglovagolva a bonobó majmok lelkesedésével vágtat fel a csúcsra, az egymást megtermékenyíteni igyekvő egyedek láttán. Lefelé viszont nehezebb a járás.

3.

Reggel Zsolti a komfort autójában ülve, zárt ablaknál a műszél társaságában hasítva halad az edzőterem felé, hogy ott egyhelyben a pörgőszőnyegen, meghatározott tempóban lépkedhessen. Úgy gondolja, ebben az izolált közegben nem zavarja meg a számára alapvető életfunkcióként felfogott önmarcangolást holmi madárcsicsergés, vagy esetenként szembejövő, a nyári hőség által kirajzolódott formás fenék látványa.

Tévedett. A pultos lány megint hódításba kezd, fegyveréül az együttérzést választja.

- Hova ilyen gyorsan? – kérdezi, mintha vicces lenne.

- Neked nem a pultban van a helyed? – néz visszautasítóan a bokszos.

- Ki jön ide ilyenkor? Egy kis mozgás rám is rám fér. – ezzel bekapcsolja az eddig használaton kívüli futógépet és onnan ostorozza tovább a szerencsétlent. Most már ketten rohannak versenyezve a semmibe.

- Jól elintézted múltkor azt az idiótát! Azt hallottam eltört az orra. Mivel piszkált, hogy így felkaptad a vizet?

- Csak nem bírom ezeket az okoskodó gyökereket. Lehozzák ide a szaros problémáikat, ahelyett, hogy megpróbálnák nyugodtan kiereszteni a gőzt, mint a többiek.

- Aha. – bólogat a lány alamuszi módon. Rövid csend után ismét megszólal.

- Más féle kikapcsolódáson nem gondolkodtál még? Eljárhatnál bulizni néhanapján.

- Ááá… Semmi időm sincs ilyenekre. Meg amúgy sincs senki, akivel jól érezném magam.

- Naaa, ne mond már. Gyere el velem egyszer! Én megyek minden hétvégén!

- Meglátjuk, nem tudom még. – hagyja abba az edzést a srác, és ismét meghátrál.

- Na, nekem elég ennyi mára. Csá!

Ezzel az öltözőbe tér vissza, hogy rákészüljön a hazafelé úton várható hidegre, de figyelmetlenségére, pulóverét az edzőteremben hagyta, aminek zsebébe mire feleszmélt, versenytársa telefonszáma lett belelopva.

4.

Zsolti próbált elszaladni sorsa elől, de meglehetősen kötötten meg van írva annak a hősnek a története, amelyik abban a várban lakik, ahol a sárkány a főbérlő. Lovagunk pedig modern felfogású harcos, tankönyvei a naplementés képekre írt betűk egymásutánjai, amelyek nem tudják, mit akarnak, de bizonytalanná teszik a gonosz lefejezésének helyességét. Ezek az akaratos betűk belülről próbálnak az idegrendszert megtépázva, különböző irányokba megnyilvánulni a realitásban, éppen ezért ő nem tud mást csinálni, mint a konyhaasztal sarkába szőtt világhálón újabb betűket keresni, amelyek a csatatérbe belépve rendet teremtenek.

A rendet teremtő betűk helyett a sárkány lép be, aki természetben kívánja kiegyenlíteni a lakhatás díját.

- Akkor most megdugsz vagy mi lesz?!

- Buzi vagyok.

- Nem buzi vagy te, hanem hülye…

Az ütközet ezzel szerencsésen rövidre zárva, ámde a győzelemnek tündöklő ragyogása, a szomorúsággal, a magánnyal és az önismeret hiányával párosítva, megnyilvánuló energia nélkül sugárzik ki Zsoltiból.

A betűk tehát nem segítettek, talán majd apáink és gyerekkorunk tanítómesterei, a dobozból világító képek a kanapé előtt. A csatornák közötti versenyt a férfi retináinak anyaméhébe való bejutásához egy nótákkal feltűzdelt műsorú adó nyeri, amikor az rábök a távirányítón a futamot leintő bekapcsoló gombra.

Vasparipában tátogó, fogantatás előtt sötétre lebarnult, ámde világosan fogalmazó próféták adják a talpalávalót, de Zsolti talpa alatt csak a kanapé vége van. El is zárkózik eme bölcsességtől már a bevezető alatt, kikapcsol, elfordul és aludni próbál, pedig lehet, hogy a tárgyalás és a végkifejlet dramaturgiájában rejlő mélyreható igazságok rövidre zárták volna szenvedéseit. Sosem tudjuk meg…

5.

Csattog, reszel, nyiszorog. A bokszzsáknak van baja. Éppen eleget küzdetik őt a lakótelepi suhancok, és bár rég megszokta a kiképzést, ha tehetné, most visszanyalna egyet Zsoltinak. Az csak veri szerencsétlent, mintha ő lenne okozója szexuális frusztrációjának, pedig semmiről se tehet. Fel is ismeri lovagunk áldozatának a szerepébe zárt fájdalmát, igyekszik gyorsan kihátrálni, nehogy a nagyvadak karmája az ő sorsára is rátelepedjen.

Képtelen megfelelően elhelyezkedni valóságában, amelyből zsigerileg próbál kihatolni, de csupán egy elhagyatott városszéli, telepi játszótéren elterülő peremvidék korhadó, mára már veterán suhancok által málladozóan és megfáradtan szivárványszínekkel pezsdített padjáig jutott. Tekintete a felhők felé meredezik, mintha kémlelné azokat, pedig sokkal többről van szó ennél. Ha a teste képtelen is, a pszichéje éppen áthasítja a realitásának határait, és az összes fejében található idegpályák tömkelegén cikázó protonok és neutronok célzott erejével arra kér, hogy a forma meghatározásának lehetőségéről lemondva, bármiképpen is, de fejezzük be mielőbb történetét.

Váratlanul ér engem is Zsolti kérése, hagyom is végigfuttatni kérését processzoraimon, de a leállítási folyamat elindításakor hibaüzenet fogad. A négy és fél fejezet alatt képtelen voltam annyira megszeretni őt, és azonosulni a karakterével, hogy elengedjem kezeit. Bár rabláncait nem csapatom le, világának ajtaját nem nyitom ki, de én egy titkos alagúton behatolok hozzá, nagyot vágva ezzel a történet hosszán, hiszen nincsen ember, aki kíváncsi lenne a 21. században a kokszos történetére 300 oldalban.

- Leszel a párom?

Szólok oda hozzá kérdőn a libikóka végén ülve, tudván, hogy az önfeledt játék lazítani enged feszültségén. Korábban még az égen keresett engem, kissé meg is lepte, hogy a végeláthatatlan tér helyett, éppen maga mellett bukkan rám. Kérdésemre határozottan reagál, gyermekkora visszaköszön egy pillanatra. Nosztalgikus hangulatba kerül, hiszen a játszótér még az ő generációjának épült, és bár ma már gyerek ebben nem leli örömét, számára az őssejteket sokkal inkább életre hívja ebben a rozsdás közegben véghezvitt primitív himbálódzás, mint a virtuális valóságok összetettsége, tehát elfoglalja helyét a mérleg másik nyelvén.

- Te meleg vagy?- kérdezi a diszkréciót mellőző határozottságát megőrizve.

- Nézd… - reagálok bölcs vezetőként próbálva megnyilvánulni a kardrántásra.

- Én, én vagyok. Attól még, hogy te megpróbálsz rám jelzőket aggatva rendet tenni a falaid között, én mindig én maradok, te pedig mindig te.
 – látszólag nem érti, próbálja máshogy.

- Te szoktál fiúkkal dugni?

- Én lányokkal szoktam dugni… Varázslatosnak találom a női test szépségét, amikor az utcára lépek, ösztöneim szabadon szárnyalnak az idomokat látván. A férfi testeket nézve ugyanez nem mondható el. Ettől függetlenül azon szerencsés helyzetben vagyok, hogy számomra örömet nyújtanak az önfeledt szexuális élmények, tehát ha elég jónak érzed magad, akkor nyugodtan leszophatsz…

Szemmel láthatóan visszahőköl válaszomtól, a mérleghintáról leszállva a padra kihelyezett bázisára vonul vissza, onnan elemez engem tovább meredten. Göndör szőke hajam, Police napszemüvegem és Mustang nadrágom látványának összhangja kezdi leszakítani a kontrollt személyiségének kibontakozásának törekvéseiről. Meg is ragadom az alkalmat, lencséimet levéve leülök mellé. Egy reklámkártyát nyújtok át neki, amely minden szegmensében azt hirdeti, hogy a boldog élet elképzelhetetlen, a rajta szereplő melegbár rendszeres látogatása nélkül.

- Gyere el ide egyszer.

És természetesen a kártyán szereplő, jó időben blöffölt üzenet kellőképpen be is talál a megtépázott elme döntéshozó szekciójába, így nyugodtan engedem, hogy Zsolti karaktere meghatározza a következő fejezet történéseit úgy, hogy haladjunk is a cselekmény végkifejlete felé.

6.

Szárnyal a lélek az autó műszelével, a kettes rádió pont a felszabadult érzelemvilág rezdüléseit szedi rímekbe. Hősünk felhelyezi koponyájára a tőlem lopott napszemüveget és lelkes vokállal igyekszik támogatni a hangszóróból áramló dallamokat.

„Nekem Te, nem vagy más
Szemfényvesztés meg pusztítás,
Ha rossz vagyok, csak Te vagy az ok
Pusztítás vagy, nekem Te."

Az extázis hazakíséri hordozóját, és a nappaliból hallgatja büszkén annak cselekedeteit. Zsolti egy utazótáskával lép be a hálószobába, félelmet nem ismerve:

- Hát te mit csinálsz?! – hallatszik a házisárkány meglepett kérdése.

- Elköltözöm. – hangzik az egyszerű válasz.

- Miről beszélsz? Haza se jössz egész nap, aztán kábult fejjel ilyet mersz mondani?

- Hova tetted az órám?

- Milyen órád? Na, tedd le azt a zsákot nagyon gyorsan! Szájon váglak, ha nem hagyod abba!

- Hová tetted az órám?

- Ezt nem hiszem el. Hát én most már tényleg pofán váglak.

Eközben a férfi kimegy a nappaliba, a nő egy papuccsal szalad utána. Épp készül hozzávágni azt kedveséhez, mire az ráüvölt:

- Üljél le! – a nőben megáll a szusz.

- Üljél le, ha mondom! Á, itt van. – kapja fel az óráját, majd köszönés nélkül távozik a helyszínről.

A nő értetlenül bámul a szoba közepén, majd amikor már egyedül maradt, odasétál a kanapéhoz és leül.

Zsolti ezután új bázist keres, amely képes nyugvóhelyként szolgálni fegyvertárának, ahonnan képes megindítani unalmas hétköznapjainak reggeljeit, ahol kiszámíthatatlan lelke semlegesítő közegre talál. Hogy hol van ez a helyszín, senki sem tudja, de a történet számára teljesen elenyésző az információ, amely a titkos tudást hordozza. Sokkal érdekesebb az a momentum, amikor hősünk este ezen a helyszínen magára ölti páncélzatát, és útnak indul meghódítani a királylányt. Vagy éppen a királyfit, ugyanis ahova indul, ott nem a gyereknemzés a célja a szexuális együttléteknek…

7.

Ingoványos az út a szerelem felé Zsolesz számára, a sötét utcák idegennek tűnnek a belvárosi lovagnak. Nem ismeri céljának pontos helyszínét, bizonytalanul méregeti a ház- és utcatáblákat, párhuzamosan a Kánaánt ígérő reklámkártyával. A távolban már világlik a szerelem odúja, kékes-rózsaszínes fényekbe burkolózva. Meleg lehet a fészek, ugyanis hősünket közeledve hőhullámok csapkodják, inggallérját meg-meg kell igazgatnia. A szivárvány színei előtt két ifjonc fiú őrzi a bejáratot, éppen egymás nyelvét élesítik. Megjelenésük meghökkentő, nem minden nap lehet csókolózó srácokat látni az utcán. A bokszos megremeg a kihívás előtt, a visszafordulás lehetőségét fontolgatja, de végül a töpörödött keszeg mégis beugrik a cápákkal sűrűn övezett óceáni térbe. Miért is ne, ha már itt van…

Az, hogy az édesvízi minduntalan nyeli a sót, sokkal kevésbé pusztító, mint a törékeny szálkáin pihenő jelképes, génkezelt húsmennyiséget nyál csorgatva vizslató cápák látványa által keltett félelem. A csúcsragadozókat figyelve elillan az edzőteremben felhalmozott magabiztosság és rutin. A megrázó élmény közepette nem is tétovázik életre hívni történetébe narrátorát, ami a módszert ismerve sokkal könnyebben megy neki, mint először.

- Csáó! Nem kell valami? – kérdezem higgadt természetességgel, szódával felöntött kék sűrítménnyel a kezemben.

- Nem. Mi kéne? – érdeklődik bambán Zsolti.

- Nem tudom, valami lazító... Kezd megint megfeszülni a történet miattad. Igyál egy gintonicot.

- Heh… Ja… Oké...

A válasz majdnem meglepő olyasvalaki szájából, aki egy kólát sem tud lelkiismeret furdalás nélkül meginni, persze én sem vagyok kezdő, inkább ginatonicot adok neki. Egyrészt nem ázok itt vele a sós vízben reggelig, másrészt a narrátor szakma nem fizet olyan jól, hogy örvénylésének minden körét én fizessem…

A gátlás ez által kissé oldódik, de a menekülési hajlam kevésbé. Nem is bánnom, éppen eleget láttunk a helyszínből.

- Gyere! Mutatok egy sokkal jobb helyet - ezzel sikeresen lecsalom a bárhoz közeli elhagyatott aluljáróba.

Bár a lélek berendezkedését illetően olyan típusú, hogy nem részesíti előnybe a tudatmódosító szerek által generált, sorsunkat megbolygató, a jövőbe meghatározott, ámde a fiatalságba csalogatott mérföldkőnet szánt, jelen hangoltsággal felfoghatatlan élethelyzetek megélését, de én úgy látom, hogy hősünknek bőven elég ideje lesz a cselekmény elemzésére, a történetének vége után következő végtelen ürességben való lengedezés közepette. Azonban szerencséjére, a tinédzser koromban szerzett jártasságom a varázsszerek világában tudja, hogy a folyékony extázis önmagában a kommersz olvasó számára nem túl kielégítő végkifejletet teremtene, éppen ezért még egy gondosan előkészített békepipával kínálom meg Zsoltit, hogy a fejezet soron következő részében lejátszódó poklot, még véletlenül sem örömmel ittasan élje át.

Ezzel meggyújtja a cigit, nagyot szív bele, aurája szétporlad, majd elkezdi a barangolást, a tudatalatti ösvényein. Miután karakterünk elérte a tanítás befogadására nyitott állapotát, Júdás szerepét a Nagykönyvből megértve, az alagút végéről életre hívom az edzőteremben korábban helybenhagyott Stan és Pant, akik sekélyességük ellenére, könnyedén képesek kiásni az olvasmány mélypontját.

A törött orrú elejtett oroszlán a már tőle megszokott tompa röhögés kíséretében leszorítja az elkábult antilopot, majd aprócska vezetője, szerény életfelfogásának alkotóelemeire fittyet hányva, nagyra nőt párzó szervét erőszakkal belevágja Zsolti azon pontjába, ahol eddig viszketett neki. Banál…

8.

            Épp csak bóbiskolva mászik ki a nap a horizont mögül, amikor Zsolti megrogyva vánszorog ki az aluljáró túl oldalán kettesszámú szüzességét elveszítve. A nadrág nehézkesen lötyög rajta, nem is jut messzire a megtépázott harcos. Egy magas tűzfalhoz támolyog, nekidől, majd igazgatni kezdi ruházatát. Merengve figyel maga elé, valami szabadon formálódik belül. A hajnali panorámán egy fiatal munkás anyuka halad végig, szárnyait próbálgató gyorsan topogó szaporulata mögött. A csemete önszántán kívül, lendülettel lefekszik a kommunista őseink által gondosan lehelyezett, ámde onnantól emberi törődést mellőző járdaszegélyre, majd elemi mélységből kiáramló hanghatásokkal jelzi keseredettségét. A szemlélő kokszos panorámája egyre csak szűkül, majd teljes egészében azonosul a telepet megrázó rezgésekkel. Elhasználódott énképét felülteti a hullámokra a zsenge lelkű harcos, és bár a felnőtté válás kitolódott, de ezen a hajnalon szabadjára lett engedve az akarat feletti rendelkezés joga. A megújult spiritusz távolról épül be szépen lassan a testbe, majd amikor az már használhatóan beépült, egy karcos hang szélesíti ki ismét a tekintet perspektíváját.

- Meg tudna szánni pár forinttal barátom?

Zsolti a zsebeit lassan kutatva egy sokat látott húsz forintost halászik elő, amely vámmal, ha nem túl hálásan is, de megelégszik újdonsült komája. Ámde az ismeretlen eredetű érmén túl, talál egy idegen cédulát is, amelyen egy szívecskével díszített telefonszám teszi könnyebbé az azonosítást. A férfi a telefonjához nyúl, majd tárcsáz.

- Zsolti vagyok… A teremből… Tudunk találkozni?... Esetleg most?... Rendben, odamegyek.

Üdítő a korai órákban kietlen város látványa, kevésbe a rajta végigvánszorgó hősünk megtépázott alakzata. Nincs az a szerelem, amely képes megkívánni eme külsőt.

- Jézusom, mi történt veled?- kérdezi a bögyös vörös régen várt vendégét fogadva.

- Elkaptak a szemetek…

- Gyere, fürödjél le, kerítek neked valami tisztát.

Bár a tanulmányok eredményeiről szóló okmányokat nem tennék ki a falra a pultos lány szülei, de a drágaságuk azt tudja, hogy az égi áldást meg kell becsülni, bármilyen csomagolásban is kopogtasson az be ajtaján. Teát készít, gyertyát gyújt, zenét rak fel, majd miután már az összes tudatában keringő közhelyet ellőtte a kanapén várja a biztos kapást.

- Nem tűnsz jó bőrben.

- Nem az én napjaim ezek.

- Mert mi a baj? Mármint ezen kívül? – mutat egy friss sebre az arcon.

- Keresem magam, de nem találom.

- Mit keresel?

- Nem tudom.

- És, egyébként boldog vagy?

- Boldogság… Mi az.

- Gyere, megmutatom. – ezzel benyúl Zsolti frissen mosott köntöse alá.

- Ez azt hiszem nem fog most menni.

- Azt bízd csak rám… Te pihenjél.

Ezzel a lány a kezébe, majd a szájába veszi a folyamatot. És megy neki.

9.

Fel-le, fel és le. Zsolti az edzőteremben egy vascsőbe kapaszkodva húzza magát. A zsákot most a kopasz püfölgeti.

Az öltözőben higgadtan pakolja össze ruháját, a zsákjából előveszi a tégelyekbe zárt hormonokat, és kidobja azokat a szemetesbe. Kifelé menet megáll a pultnál és hátulról méregeti a neki szánt lányt, aki éppen a különböző fehérje koncentrátumokat igazgatja:

- Pillanat! – szól oda a kuncsaftnak.

- Csináld csak, nem sietek. – könyököl ráérősen a bokszos, majd a pulton díszelgő rózsára pillant. A lány a hangot hallván kéjesen fordul meg.

- Milyen nap van ma? – hangzik Zsoltinak semmit tűnő kérdése.

- Péntek.

- És hova lesz ma menet?

- Valahova mindig vezet az út. – figyel érdeklődőn a lány. Zsolti a virág felé nyúl, finoman bedugja ujját a szirmok közé és felhasználja hódító erejét.

- Akár együtt is mehetnénk.

- Akár. – lelkesedik a vörös.

- Mikor végzel?

- Szerintem korábban, mint szoktam.

- Mit szólsz, ha itt megvárom?

- Örülnék neki…

Ezzel hősünk a lajhárokra jellemző megvilágosodott nyugalommal helyet foglal a pult mellett munkáját töretlenül végző kanapéra.