A FILOZÓFIATANÁR

A filozófiatanár  /2007/

1.

         Halkan dalolt még a hajnal, amikor a vekkerből kitörő kakukkmadár mélyen belehasított a fülembe és remegést okozó hidegséggel öntötte el testem. Korán kellett kelnem, hiszen filozófiából kellett vizsgáztatnom a társadalom feltörekvő hiénáinak egy reménytelen falkáját. Féléves számonkérés volt azon a pénteki napon, de mivel év közben a tantermek ürességét nem hozta mozgásba a bolygónk naprendszerben való keringése, ezért a tudás, melyre fiatalkorom mélyről jövő motivációja által szert tettem, szépen lassan az én koponyám óceánjából is elpárolgott.

         Elő is vettem az egykori iszákos mesterem jegyzetét, amiből még valamikor számomra kínált perspektívát az élet és a világ által megfogantatott lehetőségekre és problémákra, és elkezdtem belőle újratanulmányozni, mit kívánt volna meg tőlem országunk szakadék felé haladó kormánya az elkorcsosult diáksereg fejébe verni. Tekintettemmel a sorok között részeg kerékpáros módjára dülöngve szembesültem ismét az egykori törvények hamisságaival, de ami még fájóbb, fiatalkorom gyengeségeivel és ábrándjaival.

         A polcomon stagnáló vázát hatszor hozta mozgásba az ablakom előtt elhaladó 49-es villamos ébredésem óta, így nyilvánvalóvá kezdett válni az érzés, miszerint nekem is indulnom kell. Elvégeztem reggeli rutinszerű jógagyakorlatomat, ami némi erőt adott ahhoz, hogy ne színezzem be gyomorsavammal a házak falát, amikor meglátom a kapum előtt melankolikus hangulatban gőzölgő ürüléket, melyet a szomszéd Teri néni egy fejű Cerberusa helyez el kellő odafigyeléssel ugyanazon helyre, rendszeresen. El is indultam hát húsevő falka árnyékát taposva az egyik síntér telep felé, amit a pornép egyetemnek hív.

         Kultúraantropológiai írásom alkotása idején magamévá tettem egy szokást. Minden órám előtt elidőzök pár percet a tanterem alatt elhelyezkedő lépcsőfordulóban, és onnan hallgatom a tanulók kiismerhetetlen szabályok alapján örvénylő nyelvük által keletkezett hangfoszlányokat. Ezen napon sem történt ez másként. Az egyik oldalról két leány méltatlankodott a magatartásommal szemben, felháborítónak találták, hogy nem jelentem meg múlt órán. Kerüljenek csak a szemem elé a kis nyavalyások. Tudatlanságuk könnycseppek formájában fognak testet ölteni valóságunkban, gondoltam. Egy-két aggódó, mélyről jövő szuszogás szélfuvallata is felfogható volt az éterből érzékeny receptoraim által, ámde amerre a fülem tudatosan hegyeződött, az két fiú gondtalan beszélgetése volt valamiféle metafizikai élményről melyet pszichedelikus állapotban volt szerencséjük megtapasztalni a múlt héten, ahogy a szavaikból kihalásztam.

         Látószerveimet Hadész felé irányítva vonultam fel a tanterem felé, majd behívtam az első hallgatót. A srác, aki bejött enyhén csapzott volt és borostás, nyilvánvaló volt tekintetéből a tanulmányokkal szembeni elhivatottsága. Természetesen világszemléletének horizontja még így is messze elkerülte a filozófia plutóniummal és arannyal telinek hitt bányáit, amelyek addigra már számomra is teljesen üresen figyeltek. Először Kantról próbáltam vele beszélgetni, de miután a szituáció kezdett kínosabb és némább lenni még a gyerekkoromból felidézett társalgásoknál is, melyet az ötévenként látott nagybátyámmal folytattam, ezen kívül mivel láttam a fiún a kompromisszumkészséget, és mivel a legkevésbé sem volt kedvem még egyszer a beszélgetéshez, megajánlottam neki a kettes osztályzatot, amit ő a vérének betonfalba csapódásához hasonló leállását érzékelve, örömteljesen elfogadott. Így ment ez az összes többi diákfélével is, kivételt képezve természetesen a két kislánnyal, akik korábban emlegettek, hiszen szerencsétlenségükre a dús kebleikre cseresznyeként gördülő könnycseppjeiken megcsillanó fény masszírozó bizsergést váltott ki nadrágomban, mely érzést mindenképp szerettem volna még többször megtapasztalni.

         A rutinszerű folyamatból csupán egyetlen ifjú tudott kibillenteni, kinek haja a pulikutyáéhoz hasonló volt. Vaskos orrából, és tejfeles képéről azonnal üvöltött, hogy kereskedők családjából származik, és bár kedvemnek ellenszegülő a zsidó népek kultúrája és gondolkodásmódja, az egység ezen furcsa szerzeményének aktív mivolta kellőképpen frusztrálóan hatott rám, ezáltal az érdeklődésem is hangsúlyos jelentőséget tulajdonított neki. Fel is elevenedett bennem a korábban kifülelt beszélgetés a metafizikáról, és eddigre kétségkívülivé vált a helyzet, miszerint a velem szembenálló egyeddel érdekes beszélgetésre számíthatok.

- No meséljen nekem Platónról drága fiam- szóltam kedves, ámde komisz tekintettel. A srác pedig számomra meglepő módon folyékonyan kezdett el beszélni a korai gondolkodó államtanáról, természetfilozófiájáról és barlangelméletéről, amit én kisidő múlva mélységesen unni kezdtem.

- Hagyjuk a mellébeszélést barátom! A metafizikáról tud e valamit?

- Tanár úr, tudja ez a kedvenc témaköröm, ugyanis gyakran van lehetőségem személyes tapasztalatot szerezni az ügyben- vágta rá.

- Csakugyan? –figyeltem fel- Tán fogva tartja Morpheus bilincse az ifjút?

A fiatalember köré szürke fátyolfelhők gyülekeztek, amit azon nyomban igyekeztem eloszlatni.

- Egyet se féljen. Én is gyakran lepaktáltam az ördöggel, amikor annyi idős voltam, mint maga. Mindemellett az ötöse már megvan, úgyhogy ez miatt sem kell aggódnia. Kérem, avasson be. Hol tart a tudomány e téren manapság?

- Tudja, - kezdte zavartan- én különböző bulikban szoktam közel kerülni az egységhez.

- Valóban? –csillant fel a szemem ismét, és rögtön tudtam, hogy újabb darabot kell hasítanom az élet sűrűjéből. - És hol vannak ezek a bulik? Hogy lehet oda eljutni? –folytattam.

- Bárki bemehet ezekre a helyekre- válaszolta és ezután még egy pillantást vetett rám, majd miután meggyőződött céljaimról és cinkosságomról elmosolyodott és sűrű hózáporként ömlesztette felém az információt.

2.

Hosszas délutáni ejtőzésem idején lelkem a Neptunuszon kóborolt reményt keresve, majdan amikor egy első pillantásra félelmetes nyolckarú lény békés szándékkal kezet nyújtott felém felébredtem. Az első érzés olyan volt, mintha a világ egy esőcseppként folyt volna szét testemen, és érdekes módon az ekkor megszokott hasogató fejfájás helyett kellemes üdeség volt úrrá rajtam. Az utcáról beszűrődő, arcomon táncoló közvilágítás fénye által tudatosodott bennem, hogy sziesztám kissé elhúzódott. Ezután egyetlen gondolat játszott „bújj, bújj zöldágot” a fejemben, amely az egyik kívülről hétköznapinak tűnő házról szólt, és amely talán ismét kulcsot ad kezembe a filozófia elmélyüléséhez. Normál esetben sokat teketóriáztam volna öltözetem megválasztásán, de mivel az álomvilág kapkodva távozott belőlem, ezért képtelen voltam ellenállni a belvárosi éden mágneses vonzalmának, s így a délelőtti öltönyömbe indultam el aláásni magamat a Hold és a spotlámpák tündöklésébe.

         Hosszú és gyors léptekkel kezdtem szelni a leülő szmog habjait, egyszer se pillantottam vissza. Az idő fogalma megszűnt létezni, így nem tudom pontosan milyen hosszú volt a séta, de a nagykörútról letérve pillanatok alatt a diákom által megadott címen találtam magam. Sötét, komor bérház volt ez, az alvó oroszlán nyugalmával. A lépcsőház narancssárgán, helyenként zölden csalogatott, és az első emelethez közeledve transzcendens hangokat ontott magából. Felérve a lépcsőn libasorban álló hátakba ütköztem, melyek zavarba ejtően hatottak rám.

         Hirtelen megtorpantam, de amikor vissza akartam fordulni, már mögöttem is álltak. Éreztem, hogy nincs menekvés. Hangos kacagás csattant folyamatosan a támlámon, később lökdösni is kezdtek. Óráknak tűnt a folyamat, miközben a menekülési lehetőségem variációin gondolkodtam, és végül, amikor megtaláltam volna a megoldást 1500 Ft-ot követelt tőlem egy testes úr. Ezután egy hosszú, mindent elnyelő folyosón leltem magam, amiből kisebb-nagyobb szobák tátongtak, csupa züllött fiatal hiénával, melyeket én zsigerből utáltam. Szemhéjammal kizártam a körülöttem lévő világot és a ritmustalanul dübörgő zenének nevezett fülvájót, majdan mély lélegzetekkel karöltve energiát gyűjtöttem a távozásra. Meditációmat egy apró, liliomvirág-illatú löket zavarta meg melynek forrása egy szőke Aphrodité volt. Csőlátásom, ha lehet még szűkebbé vált, egészen cérnavastagságig, és egyenesen a leányzó tökéletesen ovális csípőjére meredt.

         Szívem nem csupán zakatolt, sípolt is, mint a futballbíró a tizenegyes rúgás előtt. Mozdulatlanságom ellenére a fejemen végigfutó erek pattogása még az okulárét is leverte akasztómról, így a hölgyből sem volt szerencsém többet látni a derekánál, de tudtam, hogy erre a vonalra életem végéig emlékezni fogok. Vissza is vettem a figyelőmet és teljes erőbedobással az új célomra koncentrálva elvegyültem a vad falkában. Bár nem voltam tisztában a körülöttem tomboló láz miértjével, de nem is igazán foglalkoztam vele, és a pulthoz siettem először az emlékeim által nagyra becsült zöld folyadék beszerzése ügyében, amit dinamikus előrehaladásom érdekében kívántam meg. Persze a nyomorú és zavart individualista társadalom a gyönyört feltáró feketeürmöt kispórolta az italból így inkább csak egy kólát kértem.

         Egy batári termetre lettem ekkor figyelmes, kinek csontjaival még a gyémántot is homokszem méretűre lehetett volna morzsolni. Egy aprócska oldalbordát maga után vonszolva kosként törtetett előre mindenkit félre taszítva az útjából egészen addig, amíg szembe nem találta magát egy nála még nagyobb emberrel, akitől rövid várakozás után szolga módjára az út további felszabadítását kérvényezte, megőrizve ezzel férfiúi hiuságát az asszonnyal szemben.

         Mindezt látván a szorongás, mint egy nem kívánatos vendég ismét belém szállt, és még inkább uralma alá vett, mint korábban. A mágikus csípő vonzalma teljesen erőtlenné vált, szinte rohanni kezdtem a kijárat felé. Különböző cigaretták szokatlan illata tette hullámzóvá előttem a járást, és egy kis idő multán már úgy éreztem, mintha valami egy nyakamra erősített kötél segítségével húzna, rángatna kifelé. A céltól nem messze koncentrációm egy ismerős hang felé irányult, sőt a szavak eredete testet is öltött előttem a délelőtt vizsgáztatott zsidó fiú megnyilvánulásában. Jelenleg nem emlékszem, hogy a földből nőt e ki, ott volt e egész végig mellettem, vagy csupán egy vízió volt e, de nem hagyott távozni.

- El se hiszem tanár úr!- kiáltotta kacagva, mint akit megszállt a sötét lélek. – Nagyon nagy arcnak tetszik lenni!

- Igen, erre jártam, gondoltam megiszok egy kólát. – szóltam dadogva és zavartan- De már megyek is haza, mert holnap lesz egy értekezletem, amire még fel kell készülnöm. – és ezzel indultam is volna tovább, ha a vigyorgó követei nem állták volna utam.

- Nem mondja komolyan, hogy bírja a „d&b”-t, - folytatta a szavaimat elengedve a füle mellett- szívjon egy kis lufit, ettől nem lesz semmi baja és az egység körülöleli majd!

         A kör bezárult. Se előre, se hátra. Ekkor világlott csupán fel előttem a tényállás, miszerint itt szinte mindenki csomózatlan, kisebb-nagyobb léggömbbel a kezében sétál, pedig tudtommal sem születésnap, sem újév nem volt. Nyomorú sorsomért úgy sem kár gondoltam és mélyet szippantottam a kínált áruból.

         Szívem szívásának és eresztésének ritmusa felcserélődött, a fülemet porcikáira szaggató dübörgés elhalkult és szemem világának kontúrjai eltűntek. A teljes sötétségből csupán zombifejek emelkedtek ki, aki szúrós tekintetükkel ráncot karcoltak homlokomra. A tér és az idő valóban egybemosódott, és rövid idő után még az egóm is elszállt. Amikor viszont az önkontrolt elvesztettem, szépen lassan színek kezdtek hullámozni illetve bepotyogni látóterembe. Minden kitisztult, világossá és természetessé vált, és még a váratlanul rám tört eufória sem hatott szokatlanul. Hiába a computer technológia 32, vagy akár 1024 bites színskálája, azon széles spektrum, melyet a belélegzett éter tárt elém, földöntúli.

- Mi volt ez amit adtál?- kérdeztem kajla mosollyal a szám szélén.

- Kéjgáz! – hangzott a válasz a fiútól. Nem is volt szükségem többre, a lábam parancs nélkül haladt a tánctér felé. Volt, aki szoborként állt, de akadtak olyanok is, akik vadállat módjára ugráltak a tomboló zenére. Én csukott szemmel követtem az egység halványan érezhető fuvallatát a karjaimmal. Szépen lassan megértettem Robert Southey szavait, aki azt mondta, hogy a mennyország levegője csakis dinitrogén-oxid lehet.

         Két-három perc, nem kellett több a valóság keserű szürkeségének ahhoz, hogy a hullámzó idegeimet összebogozza, mint egy erejével teli kismacska a madzagot. Gyorsan el is kezdtem szembemenni a közeledő színes gömbökkel, mígnem megtaláltam a forrást, ami egy portásablak volt. 500 Ft-ot kellett lepengetnem a következő dózisért, de elhihetik nekem, nem voltam szűkmarkú. Ezután betértem az egyik pihenőszobába, ami tele volt különböző méretű és formájú újkelti jampival. El is fogyasztottam a kiöregedő gyermekek cukorkáját, majd beszélgetésbe elegyedtem az ott levőkkel. Ők több típusú porokat szívtak be az orrukon keresztül nyíltan, mindenki szeme láttára, és azt emlegették, az én játékom csupán matchbox az ő sportkocsijukhoz képest. Többen feltárták és felajánlották készleteiket részemül, de én illemtudó módon visszautasítottam őket.

         Mindenesetre gondolataim különös cikázása által tapasztalni kezdtem, hogy valami örökké megváltozott bennem. Megértettem az ifjak különös lázadását és világát, az egyéniség kibontakoztatásának előnyeit, a mindent elsöprő erőt, az új szelek fúvásának melegségét, és ami a legszebb, eddigi stagnáló depresszióm szabadon szárnyalva hagyta el testem, és foszlott köddé.

         Az örömteli buddhaélmény után táncra hívtam újdonsült barátaimat, útba ejtve a portásablakot természetesen egy dupladózisért. Atomjaimra hullottam szét a ritmikátlan muzsika hallatán és érezni kezdtem a nap melegét, mely szépen lassan olvasztotta viaszszárnyaimat. Hallottam, hogy a hajnal kopogtat az ajtón, ámde mielőtt rám tört volna a kiüresedettség, - ami a szenvedélyzabálókra szokott, amikor bekanalazzák az utolsó falat fagylaltot-, megláttam közeledni a ruhatár felől azt a lányt, amelyiknek csípője vetekszik a tejútrendszer szépségével.

         Követtem az Üllői úton egészen a körútig, majdan át a Petőfi hídon. Látta, hogy követem, ami egy külön szépséget adott a dolognak, hiszen nem siettette lépteit. Flörtölésünk folyása erősebb volt az alattunk hömpölygő Dunáénál, ami buzdított a kevés, megmaradt kéjgáz belélegzésére. Néha a hölgy hátra pillantott és ilyenkor összemosolyogtunk. Így ment ez egészen hosszasan mígnem egyszer megállt. Én megtorpantam, ő hátrafordult. Csókot küldött és az ujjaival csalogatott. Megszűntem létezni a gyönyörtől, nem voltam más, csak egy bizsergő fikció. A rövid hatásszünet után ismét magamhoz tértem, ámde amikor a kedves felé fordítottam fejem, ő kétségbeesettem csapkodott a karjaival és kiabált. Egy hangos síp is megzavart, mire észrevettem, hogy a soha össze nem érő párhuzamos kellős közepén állok, a villamos bálnaként közeledik felém tátott szájjal, és a lábam gyökeret eresztett.

  

3.

         Másnap a korházban ébredtem lábtöréssel. A villamos messziről látta tétlenségem, így viszonylag idejében lelassított. Kérdezősködni kezdtem a lány felől, mire az orvosok közölték, hogy ő hívta ki a mentőket, bekísért a korházba, majdan amikor kezelésbe vettek távozott. Két év telt el az eset óta, azóta nem láttam. Nem kívánok ma már mást, csupán köszönetet nyújtani, azért amit értem tett. Rendszeresen visszajárok a szórakozóhelyre bízva a váratlan megjelenésében, és bár mindig keveset maradok, mindemellett csak az üdítő stimuláló hatását élvezem, rengeteg barátra, és különös gondolkodású emberre leltem ott rá. Az élet szépsége beleszőtte magát hétköznapjaimba, ami a hivatásomra volt a legjobb hatással. Ma már minden órát megtartok, és a diákok is szép számmal megjelennek rajtuk. Egyik-másikkal péntek esténként is összefutok…

Vége.